Magyarország is téma lesz pénteken a Tanácsban

Brüsszel, 2012. január 24.
Az általános ügyek tanácsának pénteki ülésén a Benelux-államok kezdeményezésére téma lesz Magyarország.
Egy újabb uniós intézményben, a tagállamok képviselőiből álló miniszteri Tanácsban lesz téma a magyarországi helyzet. A tagállamok európai ügyi minisztereiből álló általános ügyek tanácsa pénteken „az egyéb ügyek” között, tehát a hivatalos napirenden kívül foglalkozhat Magyarországgal.

A téma a Benelux-államok külügyminisztereinek kezdeményezésére kerül terítékre, akik néhány napja egy, az elnökségnek küldött rövid levélben arra kérték az Európai Bizottságot, hogy adjon szóbeli tájékoztatást a hazánkat ért bírálatok okairól és a testület által eddig adott válaszokról. A Bizottság pénteken várhatóan eleget is tesz a felkérésnek és képviselője útján rövid szóbeli ismertetést tart, kitérve a Magyarországgal szemben múlt kedden indított kötelezettségszegési eljárásokra is. A kormányok képviselői ezt követően hozzászólhatnak a jelentéshez.

Holland diplomáciai források azt mondták a BruxInfónak, hogy a kezdeményezésnek nincs köze az uniós szerződés hetedik cikkéhez, azt ugyanis szerintük „extrém helyzetekre” találták ki. Hozzátették, hogy egyetlen tagállam részéről sem számítanak a 7-ik cikk szerinti eljárás kezdeményezésére, erre ugyanis nincs szándék a kormányok körében.

Eddigi hozzászólások (0)

  • Hírlevél
  • Legolvasottabb
  • Megosztva

Hírlevelünket csak előfizetőink olvashatják. Kérjük, jelentkezzen be itt.
Bővebb információ az előfizetésről itt.
Aktuális számunk témái:

  • A kormány válasza nem ígér gyors vitazárást Brüsszellel
  • A magyar kormányt bírálók álláspontját tette magáévá az EP
  • Így mehetett át a Magyarországról szóló EP-határozat
  • Két szempontból is aggályos lehet a cafeteria-rendszer
  • Közelít az igazság órája a görög válságban
  • Újabb bizottsági sorvezetők a nyugdíjreformokhoz
Twitter
Facebook