Kroes több frekvencia kiosztására buzdítja Budapestet

Brüsszel, 2012. január 4.
A magyar médiát érintő rendelkezések is a médiapluralizmust és a sajtószabadság érvényesülését vizsgáló uniós szakértői csoport január 25-i ülésének napirendjén lesznek - közölte a témáért felelős Neelie Kroes szóvivője.
A médiapolitikáért felelős uniós biztos szóvivője szerdán bejelentette, hogy az európai médiapluralizmiust előmozdítani hivatott EU-szakértői csoport január 25-i ülésén Magyarországgal is foglalkozni fog. Ryan Heath szerint a volt lett államfő, Vike Freiberga által vezetett testület a korábban elfogadott médiatörvény mellett áttekinti majd a január elsején hatályba lépett alkotmány idevonatkozó rendelkezéseit, az Alkotmánybíróság ezzel kapcsolatos döntéseit és a rádiófrekvenciák pályáztatási gyakorlatát is.

A szakértői csoportnak nincs szankciós joga, javaslata alapján viszont az Európai Bizottság kezdeményezheti az uniós jog megsértésekor alkalmazott hagyományos, kötelezettségszegési eljárás megindítását. A testület egyelőre ilyet nem tervez.

Ryan Heath közölte, hogy a Klubrádió frekvenciaengedélyével kapcsolatos ügy nem választható el a Magyarországgal kapcsolatos szélesebb körű vitától, így azokat együtt kell kezelni. Emlékeztetett arra, hogy a rádió a tavaly indított pályázaton elvesztette budapesti frekvenciáját, emiatt vélhetőleg csak február végéig sugározhatja az adását a fővárosban.

A szóvivő kifejtette, a tagállamoknak joguk van meghatározni a frekvenciák pályáztatásának feltételeit, azt viszont már uniós szabályozás rögzíti, hogy az odaítélési folyamatnak diszkriminációmentesnek, átláthatónak és objektívnek kell lennie. Hozzátette ugyanakkor, hogy a felek számára biztosítani kell a jogot, hogy bíróságon támadhassanak meg egy őket érintő döntést.

Az Európai Bizottság nem mondta ki egyértelműen, hogy bármilyen jogsértés történt volna a Klubrádió frekvenciaengedélyével kapcsolatosan, sőt, Neelie Kroes alelnök szóvivője utalt is arra, hogy függetlenül a konkrét ügy jogszerűségétől, a budapesti rádió példáját együtt kell kezelni a Magyarországot érintő egyéb vélt médiaszabályozási problémákkal.

Neelie Kroes éppen arra buzdítja a magyar kormányt, hogy engedélyezze több rádió sugárzását az országban, és ezért bocsásson rendelkezésre több frekvenciát. „Több szereplő, nagyobb verseny!” – idézte az alelnök szavait Ryan Heath szóvivő, aki egyébként arra buzdítja a pályázatokon vesztes jelentkezőket, hogy kedvezőtlen elbírálás esetén sugározzák adásukat az interneten.

A Bizottság emlékeztet arra is, hogy az Alkotmánybíróság december 19-én alkotmányellenesnek minősítette a magyar médiatörvény több passzusát. A taláros testület szerint egyes rendelkezések megnyitnák az utat az írott sajtó működésének korlátozása előtt. Példaként említette azt a kötelezettséget, amely szerint az újságíróknak fel kell fedniük a forrásaikat, „ha a közérdek úgy kívánja”.

Ryan Heath felszólította a kormányt, hogy tartsa tiszteletben az Alkotmánybíróság döntését, és legalább olyan gyorsasággal és hatékonysággal rendezze a problémát, ahogyan a kabinet az Európai Bizottság korábbi észrevételeire reagált.

A szóvivő felidézte, hogy a magyar médiatörvénnyel kapcsolatosan az Európai Bizottság tavaly több észrevételt is tett, és négy ponton kérte is a jogszabály módosítását, ezeket pedig a kabinet meg is tette haladéktalanul.

Eddigi hozzászólások (0)

  • Hírlevél
  • Legolvasottabb
  • Megosztva

Hírlevelünket csak előfizetőink olvashatják. Kérjük, jelentkezzen be itt.
Bővebb információ az előfizetésről itt.
Aktuális számunk témái:

  • Újra komoly dilemmában az EU a görög válság miatt
  • Nátrán: június lehet a hiteltárgyalások megkezdésének időpontja
  • Megállapodott a Tanács az új banki tőkekövetelményekről
  • Bal-jobboldali szembenállás az EP-ben a kettes csomag szavazásán
  • Kroes: az ET médiatörvényről szóló jelentése igazolja Brüsszel aggodalmait
  • Puhult Brüsszel álláspontja az agrárzöldítés ügyében
  • Igazságosabb autópálya-díjakat szorgalmaz a Bizottság
  • Ukrajna egyelőre nem közeledhet tovább az EU-hoz
  • A Bizottság szerint kedvező az új szomszédságpolitika mérlege
  • Magyarország is küld megfigyelőket Szíriába
Twitter
Facebook