Völner: Az európai autópálya-matrica lehet a félév fő eredménye
Völner Pál közlekedésért felelős államtitkár a féléves elnökségi program ismertetésekor az integrált közlekedéspolitikai szemlélet fontosságára hívta fel a figyelmet. Völner szerint a félév „leglátványosabb eredményét” az egységes autópálya-matricáról szóló irányelv elfogadása jelenthetné. Hangsúlyozta, hogy a vasúti közlekedés az egységes piac belső mozgásaiban az egyik kulcstényező, szerepét nem lehet eléggé hangsúlyozni. Távlati, stratégiai kihatásában a legfontosabb ugyanakkor az EU közlekedéspolitikai fehér könyvének a vitája, valamint a TEN-T felülvizsgálata lesz majd a félév történéseiből. (
http://bit.ly/eVFcTK)
Pintér: „kézikönyv” készül a szervezett bűnözésről
A Stockholmi Program végrehajtását tekinti vezérfonalnak a belügyi feladatok területén a magyar elnökség, azon belül is első számú prioritásnak a szervezett bűnözés elleni harcot tartja. Az elnökség elő kívánja segíteni, hogy a Keleti Partnerségben résztvevő szovjet utódállamokban is meggyökeresedjenek az „európai elvek, módszerek, az európai gondolkodás” Pintér visszatérően hangoztatta, hogy Magyarország soros elnökként is feltétlen támogatója Románia és Bulgária Schengen-tagságának. (
http://bit.ly/gE7m3K )
Balog: "ha pénz jön, mindenki roma, ha rendőr jön, akkor senki"
A tanácsi konklúziókig juthat el a magyar elnökség a készülő európai roma keretstratégia kapcsán, mondta Balog Zoltán államtitkár, aki szükségesnek nevezte a pályázati rendszer átstrukturálását, az etnikai alapú adatgyűjtést és számszerű tagállami vállalások megtételét. Bár a cigányok legtöbbször különböző kihívásokat jelentenek a tagországokban, az integrációjuk fontos európai érdek: „ha a romák foglalkoztatási rátája elérné az átlagot, az uniós GDP 4 százalékkal növekedne” – fogalmazott a politikus. (
http://bit.ly/fy1gzS)
Navracsics: A „polgárbarát” intézkedések elérése a cél
Az EU állampolgársággal járó jogok érvényesülésének erősítése, a polgárok hétköznapi életét érezhetően könnyítő jogi intézkedések elősegítése áll igazságügyi területen a féléves magyar EU-elnökségi program előterében – jelezte Navracsics Tibor a szerdai EP-meghallgatáson. A múlt heti Kroes-levélre mindenesetre a magyar válasz Navracsics szerint „már a jövő hét elején, tehát jóval a határidőn belül” megszületik majd. (
http://bit.ly/eA299G )
Martonyi szorosabban bevonná az EP-t a pénzügyi keret tervezésébe
EP-barát elnökséget ígért a külügyminiszter az Európai Parlament alkotmányügyi bizottsági meghallgatásán. Ennek jeleként Martonyi János közölte, hamarosan javaslatot tesz a magyar elnökség arra, hogy hogyan lehetne az EP-t szorosabban bevonni a 2013 utáni pénzügyi perspektíva tervezésébe. A tárcavezető az ülésen azt mondta, sürgetni fogják az állampolgári kezdeményezésről szóló javaslat minél előbbi elfogadását. (
http://bit.ly/eOKchn)
Martonyi: minden európai országnak az EU-ban a helye
A feltételek teljesítése után az összes európai országra kiterjedő bővítéspolitikát javasolt az Európai Uniónak a külügyminiszter. Martonyi János az Európai Parlament külügyi bizottsága előtt azt is elmondta, hogy akár három tárgyalási fejezetet is meg lehet nyitni a következő félévben Törökországgal. Martonyi röviden kitért valamennyi kandidáló országra, eközben az európai parlamenti képviselők egy része a miniszter tényleges tanácsi szerepe felől érdeklődött a Lisszaboni Szerződés miatt életbe lépett változások miatt (Martonyi az általános ügyek tanácsát, és a nemzetközi kereskedelmi ügyekkel kapcsolatos üléseket vezetheti). (
http://bit.ly/h7Z7EA)
Fellegi: Komoly gondot jelentene, ha a Kiotói Jegyzőkönyvnek nem lenne folytatása
Az EU-t is negatívan érintő jogi hiányt eredményezne, ha az év végén nem születne kötelező érvényű nemzetközi megállapodás a 2012-ben lejáró Kiotói Jegyzőkönyv sorsáról és egy új, globális klímarezsimről – hangsúlyozta Fellegi Tamás az EP meghallgatásán. A tagállamok között nincs egyetértés abban, hogy mi legyen a sorsa a fel nem használt kibocsátási egységekkel (AAU). Fellegi szerint a továbbvitelt érintő aggodalmak megoldásánál figyelni kell arra, hogy azok az országok (pl. Magyarország), akik jelentősen csökkentették a kibocsátásaikat, ne veszítsék el korai cselekvésük gyümölcseit. Mindeközben a miniszter jelezte, hogy nem számít az elnökségi félév során megállapodásra a kötelező érvényű nemzeti energiahatékonysági célok bevezetését illetően. (
http://bit.ly/fWEULV)
Fellegi előmozdítaná az egységes európai energiapolitikát
Programismertető beszédében a miniszter kiemelte az egységes belső energiapiac megvalósítása és az ellátásbiztonság közötti szoros összefüggést. „Az uniós energiapolitika középtávú irányát meghatározó, 2020-ig tekintő energiastratégia és az ehhez szorosan kapcsolódó, az alacsony széndioxid-kibocsátású energiarendszerre épülő, az Unió hosszú távú energiapolitikai céljait magába foglaló 2050-ig terjedő időszakra szóló energia útiterv (Roadmap 2050) kapcsán a magyar elnökség legfontosabb feladata a belga elnökség által megkezdett munka folytatása” – közölte Fellegi. (
http://bit.ly/fRXJBb)
Fellegi „leverte a cövekeket” a kohéziós politika jövőjét illetően
Az EU kohéziós politikájának megerősítése, a területalapú szemléletet magában foglaló komplex megközelítés, a szociális alap megőrzése, valamint az eddigi szolidaritás és az egyenlő elbánás elve mellett állt ki egyebek között Fellegi Tamás az EP regionális politikai bizottsága előtt. (
http://bit.ly/hYXcnk)
Fazekas: Szigorúbb uniós élelmiszerimportot szeretne a magyar elnökség
Vízgazdálkodás, „zöldebb” agrárpolitika, szigorúbb hulladékszabályozás és biológiai sokféleség – ezeket a környezetvédelmi prioritásokat jelölte meg a vidékfejlesztési miniszter az Európai Parlament szakbizottságának ülésén. Fazekas Sándor hangsúlyozta, hogy szigorítani kell a harmadik országokból az EU-ba érkező élelmiszerek biztonsági előírásait. A bizottsági meghallgatás tekintélyes részét tette ki a tavaly októberi vörösiszap-katasztrófa uniós vonatkozásainak megvitatása. A képviselők arról faggatták a minisztert, hogy hogyan kaphatott a közelmúltban újabb nyolcéves működési engedélyt az ajkai timföldgyárat üzemeltető MAL Zrt. (
http://bit.ly/elSuwP)
Hitelességi kérdőjelek a foglalkoztatáspolitikai meghallgatáson
Az EP- képviselők inkább a magyar belpolitikai intézkedések iránt érdeklődtek a kabinet tagjainál szerdán, amelyek némelyike szerintük megkérdőjelezi a szociális és foglalkoztatási prioritások hitelességét. A nemzeti erőforrás miniszter a kedvezőtlen demográfiai trendek kezelését, a munkahelyteremtést, a fogyatékkal élők helyzetének javítását és a nyugdíjak fenntarthatóvá tételét nevezte a félév legfontosabb célkitűzéseinek. (
http://bit.ly/g2lMnv)
Kommenteléshez kérjük, lépjen be!
Ha Ön BruxInfo előfizető, lépjen be az oldalraAmennyiben Ön nem előfizetője a BruxInfo hírleveleinek, cikkeinkhez akkor is hozzászólhat Google-, Yahoo-, liveID-, Twitter-, Facebook-, vagy openID azonosítóval! Ide kattintva léphet be!
Eddigi hozzászólások (0)